A magyar GDP 1,23%-át zabálja fel a stressz évente. És úgy teszünk, mintha nem létezne.
Van egy több mint 1000 milliárd forintos lyuk a magyar gazdaságban. A neve: munkahelyi stressz. A GDP 1,23%-át viszi el évente legalább. De pssszt. erről nem beszélünk
A számok, amiket senki sem akar hallani
Tudtad, hogy a munkahelyi stressz évente 1 billió dollárt visz el a világgazdaságból? Ez nem elírás – a WHO 2024-es adatai alapján ez a veszteség évente ezer milliárd dollár. Olyan összeg, ami meghaladja számos ország teljes GDP-jét. És a szakértők szerint 2030-ra ez többször ennyi lesz.
Hű, de messze van ez tőlünk, gondolhatnád.
Hát nem!
Magyarországon ez évente több mint 1000 milliárd forint GDP-kiesést jelent (MGYOSZ becslés). A 2024-es KSH adatok szerint a magyar GDP 81 ezer milliárd forint volt – vagyis a GDP 1,23%-át zabálja fel a stressz. Képzeld el: ez olyan, mintha minden magyar évente 100 ezer forintot dobna ki az ablakon. Csak úgy. Puff..
De van egy még durvább szám: a magyar munkavállalók 77%-a tapasztalta már magán a kiégés jeleit. (Impact Works, 2024) Hetvenhét százalék.
A magyar vállalati vakság anatómiája
Itt jön a képbe a valódi probléma. Míg Nagy-Britanniában a vállalatok 92%-a rendelkezik stresszkezelési programmal, addig Magyarországon ez az arány… dobpergés… 21%. (ESENER-2 felmérés).
Huszonegy százalék.
(És gondolom, ebből a 21%-ból is jópáran úgy „kezelik” a stresszt, hogy kiraknak egy adag gyümölcsöt időnként az asztalra, kisorsolnak pár fittness bérletet, évi 1-2 céges futás, persze szigorúan hétvégén, és ennyi.)
Munkahelyi pszichológus? A cégek 5%-ánál van (HR Portal, 2024). A munkáltatók egyharmada tabuként kezeli a stresszt. És a legjobb: a munkavállalók csak 10%-a mer kommunikálni a vezetők felé a problémákról (Affidea kutatás)
A legjobb, hogy van egy törvény is 2008 óta, ami kötelezővé teszi a pszichoszociális kockázatok felmérését, de a cégek 85%-a csak azért csinálja, hogy elkerülje a bírságot (ESENER-2). A tényleges problémamegoldás? Az már luxus.
„Ejj, ráérünk arra még!”
Miért vagyunk ennyire vakok? A magyar munkáltatói DNS
Itt érünk el az igazán érdekes részhez. Mert ez nem véletlen. Ez a mi történelmi és kulturális DNS-ünk.
Petőfi már 150 éve leírta a magyar hozzáállást:
„Roskadófélben van a ház,
Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel
Már tudj’ isten hol szalad;
Javítsuk ki, mert maholnap
Pallásról néz be az ég…
Közbevágott Pató Pál úr:
‘Ej, ráérünk arra még!'”
A poszt-szocialista örökség
Azt hittük, 1989-ben mindent lecseréltünk…. nos, a vezetési stílust elfelejtettük! A kutatások szerint a magyar vállalatok örökségét még mindig „egy intenzív hatalmi kultúra” jellemzi. (Szegedi Egyetem, 2018) Az a generáció vezet, aki még emlékszik, mikor a főnök szava törvény volt, és senki sem kérdezett rá, hogy „hogy vagy?”
A jellemzők könnyen felismerhetőek.
Bizalomhiány (mert ki tudja, mit csinálsz, ha nem látom). Hierarchikus vezetés (a ranglétra nem kísérlet, hanem szent). Konfliktuskerülés (nehogy már legyen véleményem). És persze felelősségvállalástól való ódzkodás (ha nincs felelős, nincs probléma). A jó öreg paternalisztikus mentalitás.
„A munkavállaló egészsége? Az az állam dolga!” – vagy az egyéné. Csak a munkáltatóé biztosan nem! Ez a felfogás különösen erős Magyarországon, ahol a lakosság erős elvárásokat fogalmaz meg az állami beavatkozással kapcsolatban.
Klassz, így senki sem felelős semmiért. Főleg nem a vezetők!
A stigmatizáció valósága
Magyarországon erős stigma övezi a mentális egészséggel kapcsolatos problémákat. A stresszről beszélni gyengeség jele. A mentális egészség? Tabu.
Miközben a munkavállalók olykor szó szerint pánikban vannak (az Affidea kutatása szerint 73% legalább közepesen stresszes egy átlagos munkanapon), addig a vezetők úgy tesznek, mintha semmi sem történne.
A „kemény tények” vs „puha dolgok” tragédiája
A magyar vállalatok működésében domináns a rövid távú költségszemlélet. „Miért fizessek pszichológust, amikor vehetek új gépet is?” – ez a „poroszos” magyar mentalitás következménye.
A költséghatékonyság szent, a jóllét luxus.
Aztán csodálkozunk, hogy a hiányzások 50-60%-ának hátterében stressz áll, a fluktuáció rekordokat dönt, és a termelékenység zuhanórepülésben van. De hát ezek nem látszanak a negyedéves jelentésben, ugye?
Az emberi dimenzió
Engem is érintett ez a kérdés. Pár éve még magam is abban a világban éltem, ahol a „kemény munka” egyenlő volt a túlórákkal, a hétvégi emailekkel – és azzal, hogy büszke voltam arra, hogy „kibírom”.
Aztán egyszer reggel arra ébredtem, hogy fogalmam sincs, ki vagyok a munkán kívül. A meditáció és a mindfulness nem csodaszerként talált meg – hanem mert muszáj volt. Vagy változtatok, vagy tönkremegyek. Változtattam.
És rájöttem valamire: a tudatos jelenlét nem valami new-age hülyeség. Hanem a modern világ túlélési stratégiája.
A fordulópont: van kiút?
A jó hír: van megoldás. A rossz hír: ehhez szemléletváltás kell. Az pedig nem egy kimondott magyar specialitás…
Konkrét megoldások, amik működnek:
Williams Életkészségek Program: 16 óra alatt 10 stresszkezelő technikát lehet elsajátítani. A Duke Egyetem fejlesztette ki. ROI: 1 befektetett euró = 13,62 euró haszon.
(Igen, jól olvastad. Tizenhárom eurót hoz minden befektetett euró.)
Mindfulness-alapú stresszcsökkentés (MBSR): 8 hetes program, ami 2 ezer publikáció és több száz kutatás szerint bizonyítottan csökkenti a stresszt – olyannyira, hogy a hatása az antidepresszánsokkal egyenértékű (JAMA Psychiatry, 2023)- javítja a stressz rezilienciát, a koncentrációt és a döntéshozatalt.
Munkahelyi pszichológus alkalmazása: Igen, ez költség. De jóval kevesebb, mint a fluktuáció, a hiányzások és a produktivitáscsökkenés együttes ára.
Mit tehetsz holnap?
Kezdd magaddal: 20 perc mindfulness naponta, vagy jógázz, vagy sportolj. Ha vezető vagy, kérdezd meg a csapatodat, hogy vannak – és hallgasd meg a választ. De tényleg. Mérj, amit csak lehet: pszichoszociális kockázatfelmérés nem a bírság elkerülése miatt, hanem a tényleges változás érdekében. És fektess be. Nem költség, hanem beruházás. A számok egyértelműek.
Bottom line
A munkahelyi stressz Magyarországon nem „puha” téma, ahogyan ezt még mindig sokan gondolják róla. Kemény üzleti kérdés, évente több mint ezer milliárd forinttal. Miközben Európában a cégek 92%-a csinál valamit, addig mi még mindig azon vitatkozunk, hogy kell-e.
Közben égünk. Szó szerint.
De van egy másik út. Egy olyan, ahol megtörhetjük a tabut és beszélhetünk arról, ami fáj – és ami emellé pénzben mérhető kárt is okoz.
A kérdés már nem az, hogy kell-e változtatni. A kérdés az, hogy mikor kezded el?
PS: Igen, tudok egy-két megoldást erre a problémára. Kétezer publikáció és több száz kutatás alapján. Érdekes véletlen. 🤓
