Nepáltól a belső utazásig: amit a karrierváltásról korábban nem mondtak el

10 évvel ezelőtt ott ültem egy katmandui árvaház étkezőjében, egy tányér étellel a kezemben, miközben Gudu mellettem ült. Ami a képen nem látható: a teljes kiégés, ami odáig vezetett, hogy mindent hátrahagyjak. (Gudu – ami nepáli nyelven virágot jelent – mindössze 2 évesen került az árvaházba, súlyosan alultáplálva, törött lábakkal. Ma 13 éves.)

Az éveken át tartó túlhajszoltság és megfelelési kényszer fokozatosan, szinte észrevétlenül minden motivációmat felemésztette. Felmondtam és elutaztam Nepálba – az indulás előtt itthon a barátaimnak azt mondtam, „Nepálba megyek önmagamat megtalálni” – hisz ez az a klisé, amit ilyenkor mondunk, nem? De közben pontosan tudtam, hogy inkább a korábbi életemtől menekülök.

Azt hittem, azért megyek, hogy legalább egy ici-picit jobbá tehessem a világot. Aztán kiderült: inkább ő mutatott meg valamit belőlem, amit az addigi évtizedeim alatt nem ismertem fel.

Most, 10 évvel később újabb jelentős váltás következett be az életemben – egy átszervezés következtében megszűnt a pozícióm. De ezúttal már tudom, hogy nem kell Nepálig mennem, hogy önmagam lehessek és újra kapcsolódni tudjak azzal, aki igazán vagyok. (Nem mellesleg a feleségem és a kisfiam sem örülne, ha apa eltűnne 10 évig megvilágosodni.)

Katmanduban minden nap szembesültem egy paradoxonnal: minél kevesebb anyagi erőforrással rendelkeztek az emberek, annál értékesebbé váltak a kapcsolódás pillanatai. A pozícióm, a tapasztalataim, a végzettségem, a fizetésem – amikre otthon büszke voltam – ott teljesen értéktelennek bizonyultak. Cserébe a hét hónap alatt több valódi örömet, tiszta tekintetet és kendőzetlen emberi pillanatot éltem át, mint az azt megelőző évtizedeim során bármikor.

A karrierváltások nem csupán szakmai állomások – gyakran belső utazások is. A különbség most az, hogy már tudom: a válaszok nem mindig a világ másik felén vannak.

Néha pont ott, ahol állsz.

Neked mit mondott el a legutóbbi váltásod saját magadról, amit korábban nem hallottál meg?