Amikor a mindfulness találkozik a maffiával
Mikor voltál utoljára igazán jelen? Nem csak úgy, közben fél szemmel a telefonodon, hanem tényleg – száz százalékosan, szinte zavarba ejtően tudatosan?
Björn Diemel, a Gyilkos tudatosság főhőse ezt mesteri szintre fejlesztette. Olyannyira, hogy még a főnöke holttestének feldarabolása közben sem vesztette el a belső fókuszt. Namaste.
McMindfulness, de most tényleg gyilkos
A német Achtsam Morden (szó szerint: „Tudatosan gyilkolni”) az a fekete komédia, ami pontosan ott talált telibe, ahol a legsebezhetőbb vagyok: ott, ahol a mindfulness-el szemben több évtizede megfogalmazódó kritikák, és a saját, mélyen átélt elköteleződésem találkozik – néha harmonikusan, néha ideges szemrángással. Tom Schilling zseniális a kiégett ügyvéd szerepében, aki egy házassági ultimátum után nem terapeuta, hanem mindfulness-tanfolyam mellett dönt – és a megszerzett tudást nemcsak a családi béke, hanem egy maffiafőnök likvidálása érdekében is kamatoztatja. Mert hát mi másra is való a tudatos jelenlét, mint precízen időzített gyilkosságokra?
Tavaly, az egyik legelső saját mindfulness-órámon ajánlották nekem ezt a sorozatot. Igen, azt a sorozatot, amely mintha maga is testet öltött válasza lenne mindannak a kritikának, amit a nyugati mindfulness-mozgalom – és az arra épült üzlet – kapott az elmúlt években. A kritikák egyik központi gondolata, hogy ha kivesszük a gyakorlásból a buddhista etikát, akkor nem marad más, csak egy eszköztár. Amit aztán bárki, bármire használhat. Akár… gyilkosságra is. És ez a sorozat nem finomkodik – pontosan erről szól.
De mi van, ha ezt az egészet nem csak esti szórakozásnak, hanem egy nagy, iróniával átitatott görbe tükörnek tekintjük, amit az épp felszállóágban lévő mindfulness-ipar saját maga elé tarthatna? (Spoiler: hát persze, hogy az.)
Légzés a hullazsákban
Az első rész („Légzés”) tökéletesen felépíti azt a túlpörgetett, állandó készenléti állapotot- és hajszoltságot, amiben Björn él – és amit sajnos mindannyian túl jól ismerünk. Mint minden középosztálybeli városi ember, aki számára az életét apránként felőrlő stressz nem egy átmeneti állapot, hanem már-már életforma. A sorozat aztán villámgyorsan átcsúszuk a fekete humor területére, amikor a főhős rájön: a mindfulness nem csupán arról szól, hogy slow motion-ban tudatosan elrágcsálja a müzlit az IKEA katalógusba illő nappalijában. Hanem olyasmire is megtanít, amit nem tanítanak meg sehol: hogy hogyan lehet tudatosan átlépni bizonyos határokat.
„A tudatos jelenlét nem csupán relaxáció, hanem határozott döntéshozatal is” – mondja a filmbeli mindfulness-tréner, és Björn ezt szó szerint veszi.
A döntése? Megölni a főnökét.
(És most állj meg egy pillanatra: hányszor gondoltál már hasonlóra, amikor a főnököd péntek délután négykor dobott be egy „csak egy gyors kérés” -típusú emailt?)
Tudatos határátlépések – szégyen nélkül
A nyolcrészes évad negyedik része, a „Szégyentelenség” már előre jelzi: ezúttal nem csupán a gátlások tűnnek el, de a régi beidegződések is repülnek a kukába, a morállal együtt. Főhősünk itt rájön, hogy éveken át csak azért vállalt el bizonyos dolgokat – etikátlan ügyeket, kellemetlen kompromisszumokat –, mert nem mert nemet mondani. (Ismerős ez esetleg?)
Ez most megváltozik. Elkezd tudatosan határt húzni – a maffia felé, a felesége felé, sőt, a munkahelyi partnerek felé is. Egy tárgyaláson például simán kijelenti, hogy többé nem képvisel kétes ügyeket. Mindeközben persze továbbra is ő irányítja a maffiát… csak már jól eső belső egyensúllyal.
Mert Björn szeretne jó apa lenni. Kiegyensúlyozott ember. Csak épp közben gengsztereket koordinál a háttérből. És ez valamiért még mindig működik – legalábbis egy sorozatban, ahol a mindfulness nem a béke szigete, hanem a szép lassan megcsavarodó valóság egyik alappillére.
Emily Cox Björn feleségeként remek ellensúlyt ad a történetnek: nem ragad bele a „kiábrándult feleség” kliséjébe, hanem egy sokrétegű, valóságosan esendő karakterként jelenik meg – olyasvalakiként, aki maga is küzd azzal, hogyan lehet hitelesen élni ebben a jóléti zűrzavarban.
A Gyilkos tudatosság egyik legnagyobb erénye, hogy nincsenek benne egysíkú figurák. Még Joschka Breitner, a mindfulness-tréner is – Peter Jordan szórakoztatóan árnyalt alakításában – egyszerre tűnik komikus gurunak, és valódi felismerések és mély bölcsességek hordozójának.
Pont olyan, mint egyes modern spirituális tanítók, akikkel talán már te is találkozhattál: akiknél egy ponton óhatatlanul felteszed magadban a kérdést, hogy vajon a tudatod minősége érdekli-e őket igazán, vagy… inkább csak a pénztárcád, esetleg a combjaid?
Amikor az üresség tele van feszültséggel
A „Gyilkos tudatosság” nem csupán a modern mindfulness gyakorlatok, és a „mindfulness-biznisz” kifigurázása – ennél sokkal rétegzettebb. Mint a sokszor valóban már-már ipari méretekben árusított, gondosan porciózott és előre csomagolt McMindfulness kritikája, a sorozat precízen tapint rá arra, hogy a nyugati világ hogyan forgatta ki ezt az eredetileg mélyen spirituális gyakorlatot: hogyan tette a kapitalista gépezet részévé, a produktivitás növelésének eszközévé.
(Önkritikus pillanat: igen, én is szoktam mondani a workshopokon, hogy a mindfulness többek között hatékonyabbá is tesz. De vajon ez a lényeg?)
A sorozat nem finomkodik a kérdéssel: mi van, ha a tudatos jelenlét épp arra jó, hogy még jobban elviseljük a kibírhatatlan rendszert? Mi van, ha a változás nem mindig belső világban, hanem igenis van, amikor kívül kellene, hogy történjen?
És néha, hát… lehet, hogy tényleg csak egy kalapács kell. Nem megvilágosodásra – csak hogy kinyíljon végre az a metaforikus széf, amit Björn ver szét a 7. részben – harag nélkül, teljes tudatossággal.
Miért érdemes megnézni?
Ha szereted a fekete humort, a német precizitást, és azokat a sorozatokat, amelyek egyszerre szórakoztatnak és elgondolkodtató vagy épp kényelmetlen kérdéseket tesznek fel, akkor a Gyilkos tudatosság pont neked való. Nyolc rész, egyenként 45 perc – simán ledarálható egy hosszú hétvégén, akár úgy is, hogy közben tudatosan kortyolod a matcha lattét. A sorozat 2024 októbere óta elérhető a Netflixen.
De figyelmeztetlek: a megnézése után garantáltan máshogy fogsz tekinteni a „légy jelen a pillanatban” típusú mondatokra. És lehet, hogy legközelebb, amikor a főnököd péntek délután négykor rád borít egy „csak egy apróság még hétfőre” feladatot, eszedbe jut Björn. És az a bizonyos három lassú, tudatos lélegzetvétel.
A többit nem mondom ki. Inkább átérzem.
(Természetesen nem javaslom, hogy bárkit is meggyilkolj. A sorozat sem erre buzdít. Legalábbis… hivatalosan. 🙂 )
A Gyilkos tudatosság egyetlen gyengesége, hogy túl hamar véget ér – pont akkor, amikor már kezdjük igazán otthonosan érezni magunkat ebben a sötéten humoros, mégis meglepően őszinte világban.
Végül: talán ez a sorozat nem ad válaszokat, de képes új kérdéseket feltenni – például azt, hogy mit ér a tudatosság, ha közben csendben asszisztálunk az őrülethez?
Értékelésem: ⭐⭐⭐⭐⭐ (5/5)
Mert ha már tudatos vagy, legyél tudatos a végsőkig. Vagy ahogy Björn mondaná: „Észrevenni. Elfogadni. Cselekedni. Elengedni. Még a holttestet is.”
