A nyár a boldogság Oscar-gálája lett. Tengerpart, beach body, szelfik. Mindenki boldog, mindenki nyaral, mindenki tökéletes.
(Ez persze nem vonatkozik a világ azon 44%-ára, ahol napi 6,85 USD-nél kevesebből él egy fő…)
Nálunk apa karrierváltása miatt idén a hosszú évek legvisszafogottabb nyarát éljük.
„Savanyú a szőlő mi? Neked nem jön össze idén ‘görög’, ezért másokat savazol?” – mondhatják egyesek.
És tudod mit? Pont ez a probléma.
A nyár a társas összehasonlítások csúcsidőszaka: ilyenkor nemcsak a barátainkkal, hanem ismerősök és ismeretlenek gondosan szerkesztett, szűrőzött életeivel is versenyzünk.
A közösségi média hírfolyamában mindenki boldogabbnak, sikeresebbnek, pihentebbnek tűnik. És minél több a tengerpartos szelfi, annál erősebb a belső nyomás, hogy nekünk is bizonyítanunk kell. Ez a „kinek szebb a naplementéje, drágább a resortja, és instagramozhatóbb az élete” verseny időszaka, ahol a látszat gyakran fontosabb, mint a valóság.
Ilyenkor születik meg a tökéletes egzotikus tengerparti kép „Amíg mások álmodják az életüket, én élem az álmaimat” szöveggel. (True story.)
Csatlós Csilla coach és burnout szakértő 498 választ összesítő felmérése szerint a nyaralók 71%-a nem kapcsol ki teljesen. Még nyaralás alatt is ránéz a munkára, és elérhető marad.
Tehát miközben összehoztuk az Instagram-kompatibilis fotót és az egész évben tervezett nyaralást – bár fizikailag ott vagyunk a tengerparton , de fejben az irodában járunk. Vagy az üzletnél.
Ez most komoly?
És mi ennek az egésznek a következménye? Ismerkedjünk meg a nyári depresszió fogalmával. A számok azt mutatják, hogy június végén és július elején a legtöbb az öngyilkosság Magyarországon. A pszichiátriai osztályok esetszámai is növekednek nyáron – különösen a krízishelyzetek, depressziós epizódok és szorongásos zavarok miatt. Nő a sürgősségi ellátás iránti igény is.
Ugyanakkor a segítő szakmák – pszichológusok, coach-ok – az uborkaszezon közepét tapasztalják meg.
Fantasztikus időzítés, nem?
Hazudunk? Mindannyian? Kinek – önmagunknak?
Miért foglalkozunk magunkkal a legkevesebbet akkor, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá?
Miért utasítjuk el a befelé figyelést pont akkor, amikor a legfontosabb lenne?
A kereslet a segítő szakmák iránt a nyári az időszakban jelentősen visszaesik – de ez nem jelenti azt, hogy a mentális problémák is csökkennének. Sőt – lásd fent.
Mert kulturálisan beprogramoztuk: nyáron boldognak KELL lenni. „Nyáron nem szabad panaszkodni” – ez a kimondatlan szabály.
Miközben a statisztikák szerint éppen hogy ilyenkor vannak a legtöbben a legmélyebben.
Szuper logika!
Mi lenne, ha a nyár nem a külső boldogság Oscar-gálája, hanem a belső fejlődés, a csend és a valódi feltöltődés időszaka lenne?
Ha nem az egymáshoz méregetést maxolnánk ki és a tengerpartos szelfikkel versenyeznénk, hanem azzal, hogy ki meri önmagát vállalni – őszintén, pózok és manír nélkül?
